
A költözés mindenki számára fontos dolog, hiszen mi Magyarok relatív ritkán költözködünk életünk során.
Éppen ezért, szeretnénk, ha minden zökkenőmentesen menne és nem lenne felesleges vesződség a lakás eladás, vagy vétel mellett még ez a tennivaló is.
Egy egész életnyi felhalmozott bútort, ingóságot átpakolni egyik helyről a másikra elég kellemetlen feladat, hogyha nincs hozzá megfelelő segítségünk. Legalább egyszer az életben mindenkivel – vagy a többséggel – megesett, hogy elment segíteni a barátjának, ismerősének “költözködni”. Hol csak egy kanapét, máskor egy hűtőt, vagy tévét kellett átcipelnie, ám még ezeknél a viszonylag csipp-csupp feladatoknál is rájöhetünk, hogy mennyire nem magától értetődő feladat ez a költöztetés.
Éppen ezért érdemes ugyanúgy ezt is, mint bármi mást megfelelő szakemberekre bízni.
A költöztetés mostanra teljesen független és komoly iparággá nőtte ki magát, így hosszas keresgélés után, számomra az egyik kedvenc cég lett a Visszük.hu.
A cég nem csak szimpatikus, de megfelelő emberanyag és gépesített ‘haderő’ is rendelkezésre áll ahhoz, hogy egy kicsi vagy akár egy grandiózus költöztetést is rájuk tudnék bízni. Hova tovább, a weboldalukon feltüntetik külön, hogy külföldi költöztetést is vállalnak. Ez külön bónusz, hiszen nem mindegyik cég vállalja, hogy “faltól-falig” végigviszik, akár több országon keresztül a szállítandó bútorokat, holmikat.
Mostanában némiképp kevesebb a költöztetés Budapesten és mondhatni itt a városon belül nincsenek igazán nagy távolságok, ám mégis a költöztetést jobb mindig inkább az ezzel foglalkozó cégekre bízni, mint hogy magunk pakoljuk tele a családi kisautót és bajlódjunk a lépcsőfordulókon a nehezékkel ellátott mosógéppel, hogy aztán másnap derékfájással ébredjünk.
Egy profi költöztető csapat előre meg fogja tervezni számunkra a legjobb és legrövidebb útvonalat és tárgyainkra kiemelt gonddal fog vigyázni. Nem fognak feleslegesen több rakodót javasolni, mint amennyire tényleg szükség van és biztosan azzal a kisteherautóval fognak érkezni, amelyikbe minden bútorunk és költöztetendő személyes dolgunk be fog férni.
A visszük.hu csapata ráadásul például kifejezetten kiemeli, hogy a műtárgyakra külön biztosítást lehet kötni, és ezeket a festményeket, bútorokat külön dobozban tudják szállítani. Sőt, amennyiben szükséges, a dobozt külön le is tudják gyártani a tárgy számára. Ezt nem vállalja el ám akármelyik költöztető cég. Az ilyen nem teljesen apró részletekre is érdemes odafigyelni, amikor költöztető céget választunk a magunk számára.
Akárhogy is, de ha lakásvásárlás vagy eladás előtt állunk, mindig figyelmesen böngésszük végig a költöztetéssel foglalkozó cégek szolgáltatás-listáját, mivel nagy különbségek lehetnek cég és cég között. Bárhogyan is döntünk, a további életünk helyszíne lesz ezen szolgáltatás végeredménye, így fontos, hogy ne vegyük félvállról a témát.